A Föld napja
A Föld napját minden évben április 22-én ünnepeljük, amellyel felhívhatjuk a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. A napot 175 országban tartják, Magyarországon 1990 óta rendezik meg.
1970 március 21-én került sor legelőször a Föld napjának, vagyis az Earth Day meghirdetésére, ami történetesen az északi félteke első tavaszi napja. Az ötlet John McConnell, egykori utazó orvosból lett békeügyi aktivista nevéhez fűződik. Ötlete azután indult, hogy 1930-as években megismerkedik Albert Nobell, világhírű amerikai vegyésszel, aki kifejleszti a hőre keményedő műanyagot.
McConnell, aki hívő emberként a második világháború kapcsán is a békét és a környezetvédelmét szem előtt tartó aktivistaként lépett fel, rosszallóan tekint ennek a találmánynak a lehetséges következményeire. Isten által megteremtett és az embereknek ajándékozott föld védelmét elsőrangú prioritásként kezeli. 1930-at írunk, ami, ha jól számolunk, épp 90 évvel ezelőtt volt! Már akkor felismerte, hogy a lebomlásra szinte képtelen, kemény műanyag hatalmas mennyiségű hulladékot eredményezhet.
A tengerészetben és az űrkutatásban is jártas McConnell minden lehetséges utat igyekszik feltérképezni a háború, az atombombák, és a visszafordíthatatlan környezetszennyezés megállítására. Érdemes átolvasni életrajzát, ha érdekel, milyen izgalmas utat járt be a nemes cél érdekében.
Április 22 már 50 éve a Föld világnapja!
1970 márciusa után, egy egyetemista, Denis Hayes kezdeményezésére mozgalommá szerveződik a környezet megmentése. Denis később az alternatív energiaforrások kutatására adta fejét. Ekkorra, április 22-én, szinte hihetetlen módon, durván 25 millió amerikai emel szót a környezet megmentésére, és cselekvésre buzdítanak. A 90-es évekre világmozgalommá szerveződik a kezdeményezés, és április 22 azóta is a Föld világnapjaként ismétlődik évről-évre.
Ami megdöbbentő, hogy 30-40 év erőfeszítését nem, hogy lényeges előrelépés, de inkább pusztítás és egyre növekvő környezetszennyezés „koronázza”. Amerika például az egyik legsúlyosabb ipari és hulladéktermelő tevékenységgel büszkélkedhet, és az 1970-es években még milliók számára fontos szemlélet aligha épült be az átlagemberek mindennapjaiba
Ki gondolta volna, hogy 1969-ben felszólal az UNESCO konferencián egy békeaktivista, és ennek még 50 évvel később is hatása lesz? John McConell beszéde után 1970. március 21-én tartották az első Föld napját, a jeles napnak később társadalmi, politikai és ökológiai következményei is lettek. Ezeket a következményeket, a Föld napjának történetét, a magyar vonatkozást és az egyéni felelősséget vizsgáljuk cikkünkben, hiszen a mozgalom jelmondata így szól: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”
Mozgalom születik
Az UNESCO konferencia után Denis Hayes amerikai egyetemi hallgatót inspirálták a történtek, így 1970. március 22-én, a legelső Föld napja másnapján elindította a „Föld Napja Hálózat” névre keresztelt mozgalmát. A mozgalom filozófiájának sarokpontjai a következők voltak: a Föld természeti értékeinek megóvása, illetve egy környezetbarát, fenntartható társadalom kialakítása.
A kezdeményezés láncreakciót indított el, 25 millió amerikai állt mögé, pár év alatt pedig az egész bolygóra kiterjedt. Napjainkban több ezer szervezet tevékenykedik szimbiózisban a hálózattal. Visszakanyarodva az 1970-es évekhez, a szerveződésnek komoly politikai és ökológiai következményei lettek.
Az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmének érdekében, környezetvédő szervezetek alakultak, emellett a mozgalom hatására több millió ember lett ökológiailag érzékenyebb, és kóstolt bele a zöldebb életvitelbe.
Az ökológiai válság jelei és a Föld napjának világméretűvé válása
A 80-as évek végére világossá vált, hogy bolygónkra jelentős ökológiai válság veszélye leselkedik. Dennis Hayes és barátai észlelték, hogy a bioszféra veszélyben van, látták az ipari szennyezés mértékét, az őserdők irtását, a sivatagosodást, az üvegházhatás erősödését, a hulladékgyűjtés problémáját, a túlnépesedést és az óceánok szennyezettségét.
1989-ben létrehozták Kaliforniában a Föld Napja Nemzetközi Hírközpontot, amely ettől kezdve havonta küldött hírleveleket világszerte, illetve kezdeményezték, hogy minden évben április 22-én különféle akciókkal, rendezvényekkel és eseményekkel ünnepeljék az egész planétán a Föld Napját.
Azt kívánták, hogy a 90-es évek a környezetvédelem évtizede legyen. Nem sejtették, hogy a későbbi évtizedek is szorgosan beállnak a sorba, hiszen napjainkban a politikai és a gazdasági törekvések zászlóshajója és központi témaköre az ökológiai válság elleni küzdelem.
1990-ben több mint 140 ország 200 millió polgára szervezett felvonulásokat, előadásokat, faültetéseket és hulladék-újrahasznosítási akciókat. Megmozdultak civil szervezetek, városok, falvak, iskolák és környezetvédők egyaránt. Bátran kijelenthető, hogy aznap rakétaként startolt el a mozgalom a globális méretűvé válás irányába.
greendex.hu írása alapján