„Masterplast elsősegélynyújtó tanfolyam” – új szintre lépett az elsősegélynyújtó oktatás
Folytatódott a Masterplast és a MAGYAR GYERMEKMENTŐ ALAPÍTVÁNY 2017-ben indult tanfolyam sorozata. Január 30-án Székesfehérváron, a Ciszterci Szent István Gimnáziumban mutatták be a pedagógusoknak és diákoknak, mit kell tenniük vészhelyzet esetén.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a 2021/22-es tanévben a magyar köznevelésben több mint 1.849.000 diák és 101.000 tanár vesz részt. Mivel egészségügyi vészhelyzet esetén az első néhány perc kulcsfontosságú fontos, hogy a diákokkal foglalkozó pedagógusok is rendelkezzenek a megfelelő ismeretekkel. Ezt felismerve indította el a múlt év végén a Masterplast elsősegélynyújtó tanfolyamot a MAGYAR GYERMEKMENTŐ ALAPÍTVÁNNYAL közösen.
A programot 2018. decemberében indította el a Masterplast, 2020-ban már meghirdetettük ezt az oktatást, de sajnos a pandémia közbe szólt. Most, 2023 január 30-án, sikerült megrendeznünk az elmaradt képzést . Az idei rendezvénnyel sikerült szintet lépni, amely örömteli hír: a pedagógusok mellett diákok most először vehettek részt ilyen típusú képzésen, célunk, hogy önkéntesként megtaníthassuk őket alapszintű elsősegélynyújtó protokollra, melyet továbbadhatnak társaiknak.
„Belegondolt már, hogy mi történne, ha egy osztálykiránduláson az egyik diák rosszul lenne, vagy balesetet szenvedne. Tudna segíteni? A pedagógusaink válaszának mindenképpen igennek kell lennie erre a kérdésre, ezért is örültünk, hogy az oktatási programnak otthont adhatunk intézményünkben” – mondta el Orosz Ágoston a székesfehérvári Ciszterci Szent István igazgatója.
„A veszélyhelyzetek kezelésének legértékesebb első tíz-tizenöt perce az elsősegélynyújtó kezében van, és ez az idő életet menthet. Ahogy mindenütt, az azonnali beavatkozás fontos része, hogy nem szabad pánikba esni, hanem azonnal hozzá kell látni az elsősegélynyújtáshoz. Az alap protokoll tudást oktatjuk ezeken a rendezvényeken” – tette hozzá Dr. Gesztes Éva a MAGYAR GYERMEKMENTŐ ALAPÍTVÁNY elnöke és szakmai igazgatója.
„Az elmúlt 5 évben 600 pedagógus vett részt a Masterplast és a Magyar Gyermekmentő Alapítvány elsősegélynyújtó oktatásán. Vállalatunk számára kiemelten fontos a Magyar Gyermekmentő Alapítvánnyal való együttműködés, hiszen egyedülálló munkát végeznek!”– fűzte hozzá Ács Balázs, a Masterplast Nyrt. alelnöke.
A MAGYAR GYERMEKMENTŐ ALAPÍTVÁNY 13 éve üzemeltet gyermek-mentőorvosi kocsikat az ország több pontján. Induláskor céljuk a gyermekek korszerű mentőellátásának javítása volt együttműködésben az Országos Mentőszolgálattal. A mentőautókat az OMSZ irányítja a 112-re befutó segélykérő hívások alapján. A mentőorvosi kocsi személyzete egy gyermekellátásban jártas mentőorvosból és egy mentőápolóból áll, aki egyben a gépkocsi vezetője is. Felszerelése egy normál rohamkocsiéhoz képest bővebb, mivel a gyermekek ellátásához szükséges speciális gyógyszerekkel és egyedi méretválasztékú eszközökkel is kiegészül. Ennek és a mindennapi rutinnak köszönhetően az alapítvány orvosai és ápolói sokkal felkészültebben tudják ellátni a legkisebbeket.
A mentőellátási feladatok mellett régóta úttörő szerepet vállal a gyermekmentés területén az új eszközök, eljárások felkutatásában és azok hazai elterjesztésében, valamint komoly hangsúlyt fektet a balesetmegelőzési és elsősegélynyújtási ismeretek oktatására is. A MAGYAR GYERMEKMENTŐ ALAPÍTVÁNY fenntartását a felajánlott 1%-okból finanszírozzák. Eszközeiket pedig egyéb adományokból szerzik be.
A Masterplast az alapítvány több éve elkötelezett támogatója, a 2023 januárjában a szervezetnek átadott több mint hatmillió forint egy új mentőorvosi autó megvásárlásához járulhat hozzá.