„Vállvetve Apával” nap a Masterplastnál
Apák napi hagyományteremtő kezdeményezés indult vállalatunknál, aminek keretében az apák munkahelyi világába nyertek betekintést a gyerekek.
Június harmadik vasárnapján ünnepeljük az édesapákat! Hat évvel ezelőtt kezdeményezte a Férfiak Klubja — Független Társadalmi Szervezet a különleges Vállvetve Apával Napot, amelynek keretében az apukák, szervezett körülmények között, vihetik be gyermekeiket a munkahelyükre apák napját követő hétfőn. A különleges programhoz az idei évben a Masterplast is csatlakozott a több mint száz cég zajló „Vállvetve Apával” kezdeményezéséhez.
A vállalatok vezetői tisztában vannak vele, hogy a munka — magánélet egyensúly rendkívül lényeges a mai világban, ezért igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni a munkavállalóik mentális- és fizikai egészségéért. Sok gyermek izgatottan várta a június 19-ét, az apák napját követő hétfőt, hiszen végre a saját szemükkel leshették meg, hol dolgozik, mivel is foglalkozik az apjuk egész nap. A kicsik és nagyok így könnyebben megértik azt is, hogy a pénz nem a bankautomatából származik, hanem azért keményen meg kell dolgozni. Ez a kitüntetett nap arról is szól, hogy az apa-gyerek kapcsolat még jobban megszilárduljon és közös élményekkel, tapasztalatokkal térjenek együtt haza, átbeszélve mivel is foglalkozik a szülő.
A program célja, hogy segítse az apa-gyermek kötődés elmélyítését, és hogy minőségi időt tölthessen együtt az apa a gyerekével a megszokottól eltérő módon, beavassa „titkos, felnőtt” világába, az édesapa munkahelyén. Az akcióhoz csatlakozva kis-, közép-, nagy- és multinacionális vállalatok is egyaránt megvalósították ezt az egyedi kezdeményezést. Közülük többen már nem először rendezik meg e speciális apák napi programot.
Az idei évben első csatlakozott a programhoz a legnagyobb magyar hőszigetelőanyag gyártó vállalat, a Masterplast is.
„Nagyon fontos értékteremtő kezdeményezésnek tartjuk ezt a lehetőséget, amivel mi is elindítottuk hagyományteremtő programunkat az apák napjához kapcsolódóan. Sikeresen zajlott a tegnapi esemény, az apák és gyerekek is őszinte örömmel fogadták az újszerű lehetőséget, és jó hangulatban telt a Masterplast első „Vállvetve Apával” napja. Reméljük, hogy jövőre már ismerős programlehetőségként még többen csatlakoznak majd.” — tette hozzá Ács Balázs, a Masterplast alelnöke.
Miért ennyire népszerű ez a nap?
Mivel betekintést nyújt a gyermekeknek az „apa titkos életébe”, valós helyzetekbe, szerepébe, feladataiba, abba, ahogy apa tevékenykedik, együttműködik más emberekkel, mindeközben minőségi, tartalmas és tanulságos időt tölthetnek együtt. A cégvezetőknek és a cégeknek ez egy ideális alkalom, hogy személyesebb, családiasabb légkört teremthessenek; nemcsak a munkavállalót látják az alkalmazottakban, hanem a szülőt is, a dolgozó férfi, az apa mögött a szerető családot.
Bedő Imre, a Vállvetve Apával kezdeményezést elindító tíz éves Férfiak Klubja alapítója részletezte, miért is olyan lényeges, hogy az apák és gyermekeik minőségi időt tölthessenek együtt:
„Nem győzzük hangsúlyozni, milyen nélkülözhetetlen szerepük van az apáknak a gyerekeik felnevelésében, a minták átadásában. A programmal az a szándékunk, hogy az apák napját jelentős ünneppé emeljük, hogy megbecsüljük az édesapákat, és a fiatal férfiak körében népszerűsítsük az apaságot. Erre a különleges napra nem is találhattunk volna tökéletesebb helyet, mint az apa „titkos életét” jelentő munkahelyét. A csatlakozott cégek vezetői tisztában vannak vele, hogy munkahely és a családi élet nem egymás ellen vannak, hanem szövetségben működve nemcsak a munkavállalóknak és a munkáltatónak, hanem a következő generációnak is új értéket teremthetnek. Az ünnep nemcsak arra jó lehetőség, hogy a cégek a férfiak családi fontosságára összpontosítsanak, és jelezzék, mennyire értékelik a munkatársaik otthoni teljesítményét, hanem hiánypótló kezdeményezés nemzetgazdasági szempontból is. Nem lehet ugyanis eléggé kiemelni, mennyire fontos, hogy a gyerekek igazi munkahelyeket lássanak itt, ahol igazi munka folyik.”